19.Rész/újra otthon
(Lesz elég komi, lesz 20.(NAGY)Rész :))
És két lábra emelkedett föl, s hatalmasra nyitotta az állkapcsát és iszonyatosan rémisztő hangot adott ki. Nem kellett azon gondolkoznunk, hogy mit csináljunk... hisz tudtuk a megoldást: -Futás! -Futottunk is előlük, mint a kerge birkák. De csak addig ameddig el nem fogyott az erőnk. Ekkor mindegyikünk egy széles fa mögé bújt, remélve, hogy ott a grizzlyk nem találnak ránk. Egy ideig csak szimatolgattak, majd meglelték a nőt. Aki elkezdett torka szakadtából sikítani... Azt hittem ott halok meg. De komolyan! Iszonyat hangja volt. A kis grizzly meg is ijedt, s elmenekült. Csak az anyja állt még mindig a sikító tanár előtt. Szinte pókerarcot néztek egymással. Nekünk meg egy zseniális ötletünk támadt és körbeálltuk mi hárman fiúk a grizzly anyát és elkezdtük hógolyókkal dobálni. Mi ezt élveztük, ő már kevésbé és futásnak eredt. Minél messzebbre tőlünk. És szerencsére a nő abba hagyta az elviselhetetlen sikítását. S elindultunk hazafelé. A két óra kocsikázás helyett, most gyalogolhattunk négy órát, hogy elérhessük kicsi városunkat. Itt már három felé váltunk. Brian elindult hazakísérni a nőt, Josh meg hazament, én is szintén hazamentem. Ahol már vártak az aggódó szülők... Be is léptem az ajtón, szinte térdig áztam a hóban, szóval elég sz*rul nézhettem ki muter előtt a konyhában.
-Hogy nézel te ki? És hun vannak a cuccaid? Erre neveltelek téged, kisfiam?
-Nagy volt a hó... Elvitte a szél. Hát...
-Fürdjé le, de alaposan! Úgy bűzlesz, mintegy pöcegödör! Nyomás!
-Jól van, jól van...
-És a házi feladatokat is csináld meg, de a tanulás se maradjon el!
-Oké.
Mondtam és bementem a fürdőszobába, s ledobtam gönceimet a szennyesbe, És a fürdőkádba feküdtem. Majd elkezdtem engedni a kellemes meleg vizet szappannal, hogy jó habos legyen. Amikor meg már dugig volt a víz, a csapot elcsavartam és lazultam egy kicsit a kádban. Farmer zsebemből kihúztam egy marihuánás cigit, s meggyújtottam. Fújtam és fújtam a füstöt, nagyon élveztem. Olyan volt, mintha a mennyben lennék! Minden bajom elúszott. Elővettem a többi cigi csikket is és sorba szívtam el őket csukott szemmel, hogy az érzés sokáig megmaradjon...
18.Rész/grizzly a köbön!
(Ha lesz elég komi, lesz 19.Rész! ;)
Mi hárman először rendesen besz*rtunk a medvebocs láttán, ahogy Josh hátára téve egyik mancsát a téli álmot alhatta. (Nem szó szerint sz*rtunk be... kivételesen!) Ezt látva megszólalt Brian:
-Őőő... most mit csináljunk?
És nézett rám, mintha én Einstein lennék, akinek mindig van valami okosság a fejében...
-Hát gondolom ki kéne bányászni Josht a medve mancsai közül...
Brian megragadta Josh lábát, majd kezdte volna onnan kihúzni, ha tudta volna.
-Szerintem föl kellene a medve karját emelni!
Mondta ezt úgy, mintha valami létfontosságú, életmegváltó mondatot nyögött volna ki. Plusz még ki is húzta magát, hogy feltudjunk rá nézni. Ez engem kicsit irritált...
-K*rva jó ötlet! Erre szerintem semelyikünk sem jött volna rá!
Mondtam neki flegmán.
-Tényleg?!
Kérdezett vissza.
-Nem.
Brian lelombozódott pár percre és visszagörnyedt és elengedte Josh lábait. A nő erre lekevert nekem egy hatalmas pofont. És ezt mondta:
-Ha nem dicséred meg soha a sz*ros életebe nem ráncigáljuk ki innen Josht! Ezt akarod?
-Nem, nem akarom ezt...
-Akkor hajrá! Kérj tőle bocsánatot, de még ma!
-Jól van, jól van!
Odaléptem Brianhoz és a vállára emeltem a kezemet, hogy hitelesebbnek tűnjön a bocsánatkérés. Ez sikerült is, s nekiláttunk a medve kezének felemelésébe. Ez szerencsére sok kínlódás után sikerült is! Miközben én a medve mancsát tartottam, Brian a lábánál fogva kihúzta Josht. Csakhogy a medve alvásközben fordult egyet és Josh ismét a kezei köré került.
-B*sszus!
Ordítottam el magam és Josh felébredt, de szerencsére a grizzly nem.
-Bakker, hogy a p*csába kerültem ide?!
Kérdezte Josh, s erre a medve elkezdett mocorogni.
-Ne mozdulj!
Mondtam neki.
-Rendben, de minél előbb szabadítsatok ki innen!
Mondta, mi pedig elindultunk a grizzly felé, hogy haverunkat kiszabadítsuk. De egy " kis kellemetlenség " történt Joshsal.... akkorát fingott, hogy a medvebocs rögtön felébredt.
-Futás!
Kiabálta Brian és kiszaladt a nővel együtt a barlangból, én gyorsan segítettem Joshnak kiszabadulni, és utána mi is siettünk a barlang kijárata felé. Ott megálltunk mind a négyen pihenni. De azzal nem számoltunk, hogy a grizzly jön utánunk, így majdnem sikerült megharapnia Josh lábát. De mi futottunk tovább, a medvebocs meg üldözött minket. Futás közben szinte mindig hátra figyeltünk, hogy lássuk, hogy sikerült-e lehagynunk a fenevadat. De ez egy hatalmas hiba volt, ugyanis futásközben összeütköztünk a grizzly anyjával, aki 10x akkora volt, mint a bocsa...

17.Rész/havas-jeges "mulatozás"
(Lesz elég komi, akkor lesz kövi rész ;)
Na mindegy... gondoltam magamban. És elindultam a havas táj felé, ki a barlangból. Brianék gyorsan felöltöztek, s jöttek utánam. Én lehajtott fejjel követtem Josh cipőjének nyomait, de csak addig amíg Brian egy kib*szott nagy hógolyóval fejen nem dobott. Ekkor hátrafordultam és láttam, hogy még röhög is a nőjével együtt. Ezzel eléggé felb*szta az agyamat és nekimentem, de úgy hogy hátraesett. Jól megfürdettem a hóban. Ezután pedig a nő is megdobott engem. Ő számomra nem volt ellenfél ezért csak egy kis hógolyóval, de azzal is finoman, nem durván dobtam háton, miközben próbált előlem elbújni. És csak röhögtem, mint a fakutya. De csak addig amíg Brian el nem kapott hátulról, s a nővel együtt beledobtak a hideg tóba. Azt hittem ott fagyok jéggé. Ekkor Brian beszólt nekem:
-Heló Adam! Na milyen a víz?
Gondoltam egy kicsit megszívatom és ezt válaszoltam:
-Nagyon jó! De nehogy begyere, még a végén a melegségedtől véget érne a hideg, de csodás tó lazító ereje!
Brian gondolkodás nélkül megemberelve magát beugrott mellém a jeges vízbe. És reszketve nézett rám.
-Bakker! Lefagy a p*csöm!
-Há há há!
Röhögtem vacogva.
-Ha olyan hideg mért nem jöttök ki?
-Talán azért mert le van fagyva mind a három lábunk...!
Válaszoltam vissza flegmán a nőnek.
-És akkor ott fogtok maradni?
-Hát ha nem szedsz ki minket akkor nagy valószínűséggel igen!
Erre a nő elgondolkozott, majd elkezdett nehéz köveket dobálni ránk.
-B*zdmeg! Ki akarsz minket nyírni vagy mi?
-Föl próbálom törni a jeget te jóska Pista!
-Ja...
-Kapjátok el őket!
Most már értettem mit akar... és a köveket elkapva széttörtük a jegeket, s kifutottunk a partra.
-Phúúú... köszi.
Mondtam kisebb-nagyobb lelkesedéssel, hogy kikerültem a pokolból. Brian pedig összeszedte minden bátorságát és bekukkantott a gatyájába...
-Basszus!
-Na mi van Brian?
-Össze ment a bré!
Én csak röhögtem, majd Brian mocskosul beszólt nekem:
-De még így is nagyobb, mint a tiéd!
-Na menj a p*csába!
Rúgtam bele Brian lábába. Majd témát váltottam.
-Keressük meg inkább Josht!
És elindultunk... követtük a cipőlábnyomokat amik egy másik barlanghoz vezettek... Ott vajon mit láttunk? Josh alszik egy grizzly medvebocs mellett...

16.Rész/"jó reggelt!"
(Lesz elég komi, lesz rész! :)
Mondhatom, " nagyon jól " indult a reggelem vasárnap egy barlangban, látva Brianék digi-dugi akcióját... Őszintén: örültem, hogy végre nagy keservesen össze jöttek, de szomorú voltam, hogy nem dugtam meg én is a nőt. De most térjünk a lényegre... mikor megláttam őket, behugyoztam. S a tűz elaludt... a nő ekkor észre vett engem, hogy már felébredtem és rögtön leugrott Brian farkáról.
-Ez nem az aminek látszik!
Próbálta bedumálni nekem, mintha egy segg hülye alak lennék... de nem voltam az! Ugyanis elég egyértelmű volt minden. Vagyis nem tudta nekem bemesélni azt a szöveget, amit szerintem egy filmben hallhatott.
-Persze, persze!
Mondtam ironikusan, majd felállt és kihúzta magát Brian és büszkén ezt mondta:
-Megcsináltam!
Hogy ne kelljen felnéznem Brianra én is felálltam.
-Jó volt a szex?
-De még milyen!
A nő kicsit berágott ezért Brianra, amiért elmondta ezt nekem... bár már azelőtt is tudtam, de hát ilyen a női " logika ".
-Mért mondtad meg neki?!
Ugrott fel gyorsan a földről a tanárnő.
-Mért ne mondtam meg volna neki?
Vágta rá Brian.
-Talán azért, mert ha Adam megtudja elmeséli biztos valakinek... majd a pletyka elterjed és kirúgnak a munka helyemről, és kereshetek új munkát, meg még csúfolni és piszkálni is fognak. Na és ha nem találok új munkát akkor az utcára kerülök, és ha az utcára kerülök k*rva leszek, és pár év múlva megörekszek. És akkor már senki sem akar megb*szni és ekkor még ezt az " állást " is elveszítem. Ezután pedig már nincs lejjebb, vagyis hajléktalan leszek, és ha az leszek, akkor nem tudok venni kaját és innivalót sem... és meghalok egy kuka mellett a hűvös utcán!
Hogy lehet valaki ennyire pesszimista? Vagy csak minden nő ennyire bonyolult? Gondoltam magamban... majd ezt mondtam végül is:
-Nyugi legyen! Nem fogom senkinek sem el mondani, te pedig nem leszel csöves, vagy mi a fene! Meg lehet nyugodni!
-Ohh köszönöm!
Mondta vidáman a nő, és megölelt...
-Amúgy Josh hova tűnt?

Kérdeztem miközben kibújtam, a nő ölelő kezei közül, s kinéztem a barlangból és mit láttam? Minden hol frissen esett hó hevert... de egyszerűen nemértettem ez, hogy lehetséges? Ugyanis tegnap előtt még meleg volt... mindenki rövid ujjú pólóban volt.
15.Rész/nem túl kellemes ébredés...
(Lesz elég komi, lesz rész :)
Mikor már a többiek kigubbadt szemükkel engem bámultak mozdulatlanul, kicsit visszább fogtam nagy örömömet és érdeklődésemet a macskabőr maszk gyönyörűségétől, ami csak bennem zajlott le... Brianék legszívesebben hánytak volna, ha arcukon érezhették volna a döglött állat elhűlt bőrének érintkezését. Szóval a maszkot levettem, s a barlang egyik fala mellé fektettem. Kb. ez után 4-5 óra telhetett el, és még mindig nagy volt a vihar. Mi pedig a tűz körül ültünk, mint a kis cserkész gyerekek és a tűz lángjait bámultuk. Nekem nem kellett már sok, hogy földobjam a talpaimat és neki kezdjek a mély alvásnak... ez meg is történt. Mikor a tanárnő meglátta, hogy már alszok, Brian oldalának támasztotta fejét. Brian kérdezte tőle flegmán:
-Mit akarsz?
-Bocsánatot kérni...
Mondta a nő Brian nagy meglepődésére.
-Hogy-hogy? Tán kitisztult a fejed? Vagy lelki ismeret furdalásod van?
Húzta Brian a nő agyát. Aki nagy őszinteséggel a továbbiakat mondta:
-Nem volt jó húzás Joshsal kapcsolatot teremteni... bánom, hogy olyan vak voltam és nem vettem észre, hogy te élsz-halsz értem... szóval megbocsájtasz?
Nézett a nő nagy boci szemekkel Brian sötétbarna szemeibe. Aki még egy kicsit húzta a tanárnő agyát, ugyanis nem minden napi dolog volt az, hogy tőle valaki is bocsánatért esedezett volna.
-Hát nem is tudom...
-Kérlek! Bocsáss meg! És ne hidd azt, hogy nem lehet nálam esélyed! Igenis lehet!
-Nem is tudom mit mondjak...
A tanárnő meglátta ahogy Brian kicsit elmosolyodik. És már értett mindent, s fejen vágta a srácot, ezt mondva:
-Te direkt húzod az agyat, ugye?
-Egy kicsit.
És Brian kiengedte széles mosolyát... és a nő vadan a srác szájához nyomta sajátját, majd a nyelvek is szerephez jutottak. Egy ideig csak smárolták egymást, majd letépték egymás ruháját. Brian a nőbe d*gta hatalmas, vastag kolbászát. A nő

kib*szottul élvezte. Brian meg csak nyomta és nyomta... többféle pózt is kipróbáltak. Több órán keresztül képesek voltak energikusan b*szni...
Reggel:
Kb. 5-6 óra lehetett amikor végre felébredtem a nagy alvásból és mit látok? Brian béka pózban d*gja a nőt...
14.Rész/Adam: második vágy valóra válása
(Lesz elég komi, lesz 15.Rész! :)
Öt percen keresztül csak nézte Josh. Majd a kezébe vette és bevitte egy kis barlangba. S kivette a zsebéből az öngyújtót és tüzet rakott. És vissza ment az erdőbe faágat keresni. Josht pedig a barlangban hagyta. Pár perc múlva megtalálta a legmegfelelőbb faágat és kihegyezte. Majd elindult a barlang belseje felé. Ment és csak ment még egy alvó macskát nem talált. Óvatosan a közelébe férkőzött csendesen és ledöfte a faággal. És farkánál (nem annál!) fogva a barlang bejáratához vitte és próbálta megnyúzni. De nem tudta... nem volt hozzá se bátorsága, se szíve. Kidobta az esőbe a döglött macskát és lekuporodott a tűz mellé. És ránézett Joshra, de ő még mindig aludt és aludt. Brian pedig éhes volt, akárcsak egy etióp kisgyerek. Drogokkal próbálta éhségét csillapítani, de azok arra nem használtak. Majd elgondolkozott Josh megevésén is. Föl is hajtotta a pólóját, hogy megnézze mennyi fölösleges kiló van barátján. De csak egy kockahasat látott. Még Brian éhségben szenvedett addig én a tanárnővel sétálgattam az erdőben. De csak addig amíg meg nem pillantottuk Brian a barlangban Joshsal. Megijedtünk, hogy Josh gyilkosságán töri a fejét és odafutottunk.
-Bran, te mi a f*szt akarsz Joshsal csinálni?
Kérdeztem tőle.
-Semmit... csak megsajnáltam.
-És mi ez a döglött macska?
-Meg akartam enni, de nem tudom megnyúzni...
-Akkor majd én megnyúzom!
Mondtam, és kezembe vettem a döglött macskát. És a kis bicskámmal lehámoztam róla a szőrt, majd leszedtem a bőrét. És egy hosszú botot beszúrtam a kicsi szájába, ami vízszintesen az állat seggén jött ki. És a tűz fölé tettem. Brian meg a nő csak nézett rám, hogy én erre képes voltam lelkileg és fizikailag is. De én ebből nem csináltam nagy ügyet... sőt! Utána még a macsek bőréből csináltam magamnak egy szuper álarcot is! Amit természetesen fel is próbáltam és egyáltalán nem éreztem rosszul magamat benne. Valóra vált a második vágyam! Végre érezhettem egy állat bőrét személyesen és még frissen!

13.Rész/partra vetődés után...
(Lesz elég komi, lesz kövi rész :)
Mielőtt a nő észrevette volna, hogy a pengét Brianba szúrtam, rögtön kihúztam azt onnan és visszahajítottam a vízbe. S a tanárnő ijedten nézett rám, s ezeket kérdezte:
-Adam, jól vagy? Nincs semmi bajod? Megsérültél?
-Nincs semmi bajom, jól vagyok!
Feleltem. És felálltam a kavicsos földről. A szél még csak most kezdett igazán rájönni... a sátrakat amiket mélyen a földbe vertünk nagy és hosszas munkával, azt most a szél egy perc alatt kitépte és elkezdte vinni. Én futottam, ahogy csak bírtam, hogy legalább egy sátrat megmenekítsek, de a b*zi szél egy hatalmas fa tetejére felfújta az egyiket, a többit meg már sehol se láttam. A dühösség és a szomorúság keveredett bennem, és persze farkas éhes voltam... elindultam a kocsihoz, hátha van benne valami eleség. De a kocsin egy nagy kidőlt fa hevert. A kocsi pedig roncsokban. A pólómból pedig nem győztem kicsavarni a vizet, ami már a fejemet is teljesen átmosta. Visszamentem Brianékhoz. Josh még mindig a földön feküdt eszméletét vesztve. A nő pedig Brian felkarját ahol egy nagy seb keletkezett nekem köszönhetően... bekötötte. Brian felállt és a földön fekvő Joshnak egy hatalmasat be akart volna húzni, de a nő elé ugrott.
-Egy újjal is hozzá mersz érni, én esküszöm végzek magammal!
Brian abban a lesz*rom " kedvében " volt. Szinte úgy csinált, mintha tudomást se venne arról, hogy a nő, akit szeret ezt mondja neki. Simán félrelökte. S ezt mondta flegmán:
-Tűnj innen ribanc!
-Nem vagyok az!
-A nagy f*szt nem vagy az! Megb*szattad magad Joshhal! Aki mást nemis akar tőled! Aki meg szerelmes beléd, azt meg lesz*rod!
-De én nem tudtam, hogy szerelmes vagy belém!
Brian leállította magát, majd el gondolkozott az egészet... és elment egyet sétálni, hogy kitisztítsa fejét. A tanárnő meg leült Josh mellé és csak sírt. Én indulni készültem, mert nem volt kedvem a nő szappan operáját hallgatni, de az megfogta az alkaromat, s ezt mondta:
-Kélek, Adam! Legalább te maradj itt!
Láttam rajta, hogy tele van lelki fájdalmakkal. Megsajnáltam... leültem mellé. A fejét a vállamra hajtotta és elkezdte:
-Mért minden rossz velem történik? Joshnak tényleg csak szexre kellenék?
Kicsit gázos helyzetben éreztem magam... , hogy most úgy beszél velem, mintha a legjobb barátnője lennék. De válaszoltam:
-Tudod Josh, nem az a hűséges típus... de Brianban megbízhatsz, ha ennyire szeret téged, hogy majdnem kinyírta Josht, az egyik legjobb haverját, akkor nagy valószínűséggel beléd van zúgva, szeret téged!
-Gondolod?
Mosolyodott el.
-Biztos vagyok benne.
Mondtam biztatóan. Majd a nő levette fejét a vállamról és felállt... és ezt mondta:
-Gyere Adam, sétáljunk egy kicsit!

Én is felálltam és a nagy viharban elindultunk az erdőbe sétálni. Még mi elmentünk Josh közeléből, Brian odament hozzá...
12.Rész/vízi harc: the end.
(Lesz elég komi, kövi rész is lesz :)
A nő észrevette, hogy fingom sincs, hogyan is kell úszni... bedobott mellém egy úszógumit. Mivel már nem voltam kisgyerek (sajnos), ezért nem fértem bele. De végül is felfedeztem egy tényt: -Hogyha ráfekszek az úszógumi nagy eséllyel nem süllyedek el! Hát így is tettem... felfeküdtem rá, majd egyik kezemmel fogtam azt, másikkal meg a vizet kapáltam, hogy előrébb juthassak. Szóval elkezdtem Brianék felé evezni. Ahol már nagyban folyt a csata...
-Na, létci Brian beszéljük inkább meg a dolgot.
-Nekünk nincs semmi megbeszélnivalónk! Megb*sztad a szerelmemet!
Ordította Brian teli torokból. Ezt a nő is meghallotta a partról és ezt kérdezte:
-Brian, te szerelmes vagy belém?!
Brian lehajtotta a fejét, s leállt. Ezt mondván:
-Igen...
-Ezt eddig mért nem mondtad el?
-...Féltem, hogy nem lenne nálad esélyem.
Mondta Brian szomorúan, majd felhajtotta a fejét és látta, hogy Josh még mindig életben van. Ismét felemelte a pengét és elkezdett közeledni Josh felé, aki meg hátrált tőle. Ekkora már én is megérkeztem a színhelyre... pontosabban Brian mögött voltam, aki még nem vett észre engem. És eljött az az idő, hogy minden bátorságomat összeszedve ráugrottam Brian hátára, s próbáltam kicsavarni a kezéből a pengét.
-Josh, segíts!
Kiáltottam neki, mert Brian keze nem engedte el a pengét. Josh odaúszott hozzánk és segített. Vagyis lefogta Briant. Itt a mély vízben nehezemre esett a harcolás. És még rátett erre egy lapáttal az, hogy jött egy nagy fekete felhő, ami eltakarta a napot, és másodpercek alatt az eső is elkezdett zuhogni. A szél pedig fújt, mint az állat. A víz lehűléséről már nem is beszélve, olyan hideg volt, mint a jég!
És jött még a ráadás! Egy hatalmas hullám, ami mindhármunkat ki is sodort a partra egy röpke perc alatt. De úgy partra vetődtünk, hogy Josh eszméletét vesztette. A nő gyorsan odaszaladt hozzánk. És megnézte, hogy még mindig Brian kezében van-e a penge. De nem az ő kezében volt, hanem az enyémbe, de csak félig... a másik fele Brian felkarjában volt...
11.Rész/vízi harc: a kezdet
(Elég komi lesz, rész is lesz :)
Brian szinte majdnem lángra robbant a dühtől... benyúlt a zsebébe, s kivette a pengéjét és beugrott a tóba, hogy végezzen Joshsal. Mire Brian odaúszott volna hozzájuk, a nő megfogta Josh fejét és levette a melleiről.
-Mi a baj baby?
-Brian felénk úszik, és elég dühösnek néz ki!
-Hogy ki?!
Nyíltak ki nagyra Josh szemei.
-Brian!
-A picsába! Gyorsan ússz ki a partra, majd én leállítom!
A nő el is indult a part felé, Briant pedig Joshtól nem sok centi választotta már el.
-Josh, te szemét!
-Beszéljük meg a dolgot!
-Nincs semmi megbeszélni valónk!
Ordította Brian, s felemelte a pengét és készült Josh vállába belebökni a pengét, de ő kitért előle. A nő meg már kint volt a parton és rémülten a lábamnál fogva kihúzott a sátramból... én még aludtam volna, majd ezeket mondta:
-Brian kiakarja nyírni Josht!
-Bakker...!
-Ne csak tátsd a szád! Segíts Joshnak leállítani Briant!
Én csak néztem rá meredt szemekkel. Ő pedig csak mondta:
-Na, most! Gyerünk már!
S fölráncigált a földről.
-Mentsd meg Josht!
És a tóhoz lökött... én pedig készültem is beleugrani a vízbe. De elfelejtettem, hogy nem tudok úszni és vízbe ugrani se... ezért a következő történt velem: A szinte térdig érő vízben az egyetlen kiemelkedő hatalmas kőnek nekiugrottam, majd arról lecsúsztam...
A 10., VAGYIS AZ 1. JUBILEUMI RÉSZ!!!
10.Rész/nehéz út a tisztáshoz
(Lesz elég komi, lesz rész... :)
-Hát az biztos!
Súgtam neki vissza. Majd elérkezett a becsengetés ideje... még három óránk vissza volt a Hawaii-g. De azok bár nagyon lassan, akadozva, de még is leteltek. S az ebédet kihagyva, gyorsan eltűntünk a gimiből, az udvarnál pedig három felé váltunk... Én felpattantam a deszkámra és gurultam haza, mint a jó gyerek. Egy röpke tíz-tizenöt perc alatt haza is értem. Beléptem az ajtón, ledobtam a táskámat, majd a deszkát fölakasztottam a falra, ugyanis őt akkora becsben tartottam, hogy külön akasztója és még külön ágyacskája is volt. Na és persze rögvest bevizeztem egy kendőt és letörölgettem vele szegény párát. Máris jobban festett az én kis barátom! Majd bementem a szobámba és a másik táskámat telepakoltam minden jóval, ami egy két napos sátorozáshoz szükséges. Ugyanis nem csak egy délutánra terveztük a szórakozást! Na, szóval a hátamra vettem a táskát, a kezembe a deszkám és készültem már kilépni az ajtón, mikor muter elkapta a pólómat... felé fordultam, és elkezdte a szokásos dumáját:
-Adam! Te mégis hova készülsz?
-Csak Briannékal...
Belevágott a szavamba...:
-Nem meg mondtam neked, hogy ezekkel a hülye gyerekekkel ne barátkozz? Nem értesz te a szép szóból?
-De anya!
-Nem engedlek el randalírozni azokkal!
-De ígérem...
Ismét nem bírta ki, hogy nem vágjon a szavamba...
-Múltkor is ígértél mindent! Erre mi lett? Jött át a szomszéd néni panaszkodni, hogy az ajtója elé sz*rtatok!
-De akkor be voltunk állva.
-Aha, aha! És honnan tudjam én azt, hogy most nem lesztek-e? Mért nem tudsz te rendes gyerekekkel barátkozni, mint mindenki más? Ott van az a Tom gyerek is az osztályodban, az szín okos és 16 éves létére már franciából is leérettségizett! Példát vehetnél róla! Ja és hívott engem a matektanárnő is, gondok vannak veled! Szó sincs róla, hogy elengedjelek azokkal!
Na pont ebben a pillanatban jött meg a faterom... (ITT EGY KÉP RÓLUK)

-Mi a tehén folyik itt asszony?
-Kisfiad menni akar ökörködni a "haverjaival"!
Fater rám kacsintott, majd folytatta:
-Had menjen! Végül is még had használja ki a fiatalságát!
-Még az hiányozna! Ha egy kicsit idősebben menne akkor mi lenne a rosszabb?
-Hát akkor a fütyi már nem a régi... nekem is még ifjú koromba, emlékszel asszony milyen rugalmas volt? Most meg inkább egy szottyadt virslire hasonlít! Na a férfiak életében ez az idős és az ifjú kor között a különbség! Most pedig had menjen útjára a fiúnk!
-Menjen!
Mondta anyám, úgy mintha egy háborúban alul maradt volna. Fater még hozzá tette:
-Ég veled kis guzmó!
-Kösz fater! Te vagy a király!
Kiabáltam vissza neki. Miközben már a deszkámon száguldottam vidáman. Eközben Brian a pincéből lopkodta össze apja tévés dobozaiból a különféle drogokat... amit később a táskájába pakolt és elindult ő is. Josh pedig óvszereket, maszturbáláshoz szükséges eszközöket, meztelen nős magazinokat tömött a táskájába és elcsórva apja egyik kocsiját... és elindult értünk.
Mi már egy jó ideje várhattunk rá, ugyanis úgy volt, hogy ötkor indulunk, de ez eltartott hétig is... majd bedőltünk mi ketten is a kocsiba. S indultunk a gimihez Josh új csajáért. Josh dudált egyet. Ekkor én a mögötte lévő ülésen ülve megböktem a vállát és ezt kérdeztem tőle szinte suttogva:
-Na, mond már meg legalább nekem, hogy ki az új csajod!
Josh ráharapott a szája szélére, majd ezt válaszolta:
-A matektanárnő... de sssh! Ne, hogy elmond Briannek!
Ekkor majd nem leesett az állam...
-Te normális vagy b*zdmeg?! Brian ezt megtudja... kinyír!
-De van egy tervem!
-Mégis mi a franc? Örök életedre europába menekülsz egy eldugott erdőbe, hogy Brian ne találhasson meg téged?!
-Nem az! De ne, hogy el mond már neki!
-Jó, nem mondom, de mégis, hogy a fenébe ültessük majd be a nőt a kocsiba, hogy Brian ne jöjjön rá, hogy ő az...?
-Gyúrj neki egy erős marihuánás cigit, vagy mit tudom én... de gyorsan! A nő bármelyik percben megjöhet!
-Jól van, jól van!
Már nem is tudom, hogy miből sodortam Briannek cigit, de rögtön kidobta a taccsot. Úgy aludt a hátsó ülésen mellettem akárcsak egy vaddisznó, de úgy is horkolt... És egy tíz perc múlva a nő már itt is volt a kocsiban, Josh mellett az első ülésen. Az egész út alatt egymás kezét simogatták... egyik keze Joshnak a nő kezein, majd mellein, a másik pedig a kormányon volt. Én meg hátul báboztam a hajammal. Két óra múlva megérkeztünk az erdőben lévő tisztáshoz. Még Brian a kocsiban fetrengett segg hülyén a drogtól, addig mi felállítottuk mind a két sátrat. Már elég későre járt az idő... a sátrakat is kb. három óránkba tellett felállítanunk Brian segítsége nélkül. Úgyhogy rongy fáradtak voltunk már. Én befeküdtem a sátramban és aludtam, mint a bunda. A nő pedig beköltözött Josh sátrába, és ketten együtt egy fél órás digi-dugi után kimerülten nekivetették magukat a szunyálásnak.
Reggel:
A nő volt az első felkelő, aki kitántorgott fájó seggel Josh sátrából, beleugrott a kis tavacskába pucéran, hogy megtisztíthassa testét és úszkálhasson egy kicsit. Később Josh is felkelt és meglátta, ahogy a nő fürdik a vízben. Ez a látvány őt nagyon felizgatta és beúszott mellé. Na, ekkor volt az, hogy Brian kijózanodva felébredt, kiszállt a kocsiból és meglátta a matektanárnőt és Josht, együtt a tóban, miközben smárolnak, majd nyalják-falják egymást...

9.Rész/Josh: tanárnő csábítási kísérlet
(Komi lesz, rész is lesz... komi nem, akkor rész sem:)
(ÉS NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM MINDENKINEK A BIZTATÓ ÉS ARANYOS KOMIKAT!!!♥♥♥)
Úgy érezte magát, mintha csak egy kivégzésen venne részt, úgy mint áldozat... Ezt a nő is látta rajta és megkönnyült szívvel arcáról eltüntetve a szigor és a düh maradványait, nekikezdett.
-Brian, nem kell azt megmagyaráznod, hogy mért állt a farkad...
Fél percre Brian levetkőzte félelmét, majd ezt látva a tanárnő folyatta, de nem úgy, mint ahogy a srác várta volna:
-Na melyik csajszira állt fel?
Kérdezte tőle mosolyogva a nő. Brian feje rögtön bepirosodott, bizonyára kellemetlen helyzetben érezhette magát... nem is merte megmondani az igazat.
-Hát folyosón jövet egy lány megtetszett...
-Na nem mondod! És, hogy nézett ki a lány?
-Hááát...
-Szép ruhában volt?
-Hát tudja nem a ruha teszi az embert... én tök mást néztem rajta...
A tanárnő erre visszavett a kíváncsiságából:
-Te se vagy különb, mint a többi férfi...
Brian vett egy nagy levegőt, majd a tanárnő folytatta.
-Veled egyenlőre nagy probléma még nem volt, és ne is legyen! El mehetsz, én küldd be Josht!
-Oké.
Mondta és felállt a székből és mondta Joshnak, hogy a matektanárnő várja őt az irodájában... ő be is ment oda. De ő nem a nő elé, hanem a mellette lévő székre ült le. A tanárnő rákezdett:
-Na, ilyen sem volt még!
-Mi nem volt még drágaságom?
Hízelgett neki Josh.
-Hát az, hogy egy diák egy ilyen helyzetben mellém mert volna ülni és drágámnak hívni.
-Hát tudja én heteró vagyok, nem homó!
A tanárnő ezen elvigyorodott.
-Hát azt rögtön gondoltam!
-Meg hát maga drága, nem olcsó lotyónak tűnik!
-Hát nem is vagyok az, tudod engem ki kell érdemelni!
-Nem megy nokedlire mi?
-Tessék?
-Maga a hosszú és egyben vastagot szeretni, ugye?
-Hogy mi van? Mit akarsz ezzel mondani?
-Upsz... úgy értem, hogy maga tényleg nem semmi egy nő!
-Ja, értem. Hát nem vagyok az!
Ekkorra Josh keze már a tanárnő combján volt...
-Tudja ma délután ötkor elmegyünk egy kis tisztásra, ahol csak mi vagyunk és a természet! Adam, Brian és én. Nincs kedve velünk tartani?
-Hát nem hinném, hogy van rá időm.
-Jajj ne, ne mondjon ilyet! Már kezd kettéhasadni a szívem!
-Jól van na... akkor megyek én is!
-Ó köszönöm! Maga az én szívsebészem! Már is egyben érzem a szívemet, köszönöm!
-Akkor, majd gyertek értem ide kocsival! Ja, és majd nem elfelejtettem mondani, tanórán ne sz*pasd magad!
-Rendben van!
Pattant fel a székről Josh, majd kézen csókolta a nőt és rákacsintott, s már ott sem volt. Visszajött hozzánk. Mi már rég a folyosón vártuk a falnak támaszkodva.
-Na mi tartott ennyi ideig?
Kérdeztem tőle. Josh titokzatosan csak ennyit mondott:
-Megbeszéltem az új csajommal, hogy őt is visszük a tisztásra...
-Milyen új csajod?
-Tudod gömbölyű fenék és gömbölyű mell kombináció egy pici ruhába bezárva.
-Na, de ki az?
-Majd meglátjátok!
Mondta nekünk. Ehhez Brian hozzá fűtött egy mondatot:
-Egy kurva. Ugye?
-Nem.
-Hippi csaj?
-Nem. Majd meglátod!
Mondta. És elsétált mellettünk fülig érő szájjal. Brian rögtön a fülembe súgta:
-Hé, ez valamire készül!
(NEM RÉSZ)
Most komolyan!
Ki az a féltékeny vagy faszhiányos seggfej akinek nincs jobb dolga, mint az összes bejegyzésemet lepontozza???! Legalább ha ezt olvasd akkor ide kommentelhetnéd, hogy mi a fasz bajod van a bejegyzéseimmel vagy netán velem (bár nem hinném, hogy ismersz!!!)! Vagy talán akkora egy beszari alak vagy, hogy erre nem vagy képes, egy kibaszott kommentben nem bírod leírni, hogy mi a bajod??? Hát akkor tudod mit!: -Dugd fel magadnak az a tárgyat ami a kezed ügyében van, te seggfej!!!

8.Rész/tanárnő kikészül,avagy: ha már a f*sz sem mer felállni...
(Ha elég komi NINCS, rész SINCS... ha elég komi VAN, rész is VAN:)
(És nagyon, de nagyon köszönöm nektek a 7.Részhez írt csomó komit ♥♥♥)
A tanárnő majdnem rosszul lett a sperma esőtől, ami pár perc alatt véget ért. De itt hátul szinte minden ragadt tőle. A nő mérges lett erre és Briant kiküldte a teremből. Ő ki is ment lehajtott fejjel és zsebre tett kézzel, becsukta maga után az ajtót és nekitámaszkodott a falnak. Eközben Josh farkát még mindig sz*pta szerencsétlen csaj, én pedig próbáltam levakarni a maradék rágót a szemhéjamról... ami sikerrel is járt végre! Így folytathattam a rágólövöldözést. Csak, hogy most rossz helyre lőttem... a tanárnő fenekét találtam el, aki hátrafordult és észre vett szívószállal a számban, miközben kétségbeesetten nézek. Hát elég egyértelmű volt, hogy ebben a dologban az én kezem benne van... engem is kiküldött. Majd később Josht is, hisz észrevette, hogy sz*patja magát egy csajjal. Már mind a hárman itt álldogáltunk a folyosón.
-Na mi van Josh? Észrevette a tanárocska, ahogy kényezteted magad?
Kérdeztem tőle.
-Ja...
Válaszolta.
-Brian, beléd meg mi ütött?
Kérdeztem őt is.
-Erről most nem szeretnék beszélni...
Mondta.
-Ráizgultál a szexi tanárnénire igaz?
Faggatta Josh Briant.
-Dehogy is!
Vágott vissza Brian.
-Aha, persze! Nem véletlenül állt fel a bréd, nehogy azt hidd!
-Nem vagyok beleesve a nőbe, le lehet rólam szállni b*zdmeg!
-Oké!
Mondta Josh mosolyogva. Majd kicsöngettek és mindenki kifutott az osztályterméből... csak mi álldogáltunk a termünk mellett a folyosón. S megjött a matektanárnő.
-Beszédem van veled Adam!
Mondta nekem mogorván. Én pedig ezt mondtam neki:
-Rendben.
-Gyere utánam! Ti ketten meg maradjatok itt, veletek is van megbeszélnivalóm!
És elindult... én pedig ballagtam utána. Az irodájába vezetett, ott pedig leültetett az asztalához, ő pedig csinált magának egy kávét és leült velem szembe. És nekikezdett...
-Adam figyu, mért nem tudsz viselkedni?
Igazából erre a kérdésre nem számítottam és nem is tudtam rá választ adni ezért csak meg meghúztam a vállaimat. Ekkor feltett még egy kérdés...
-Mért lőttél fenéken egy rágógumival?
-Nem magát akartam, elnézést!
-Akkor szerinted most minden rendben is van?
Egy percre elgondolkoztam, majd lelkiismeretesen ezt válaszoltam:
-Igen!
A nő erre felkapta a vizet...
-Szerinted egy elnézéssel elvan intézve a dolog?
-Igen!
-A fenéket! Ezzel nincsen elintézve!
-Akkor mit akar? Sz*pjam le magát?
Na erre a nő felpattant a székéből és rácsapott az asztalra, és ezt ordította nekem:
-Azzal lenne az egész elintézve ha azt hozzátetted volna, hogy: -Megígérem, hogy ilyen többé nem fordul elő! Ezt mért nem tetted hozzá?
-Mert én nem tudhatom, hogy következő alkalommal mi lesz, és mi nem lesz...
-Szóval úgy tervezed, hogy a következő órámat is tönkreteszed?!
A nő már tökre hibbant volt... erre csak annyit mondtam neki:
-Nem ígérek semmit!
Ekkor már tiszta ideg volt, még a hatalmas dudái is vörösek voltak, nem csak a feje. És ezt vágta a fejemhez:
-Beszélni fogok a szüleiddel! Ez nem mehet így tovább!
-Hát ha úgy tartja kedve akkor csak beszéljen velük, én lesz*rom!
Mondtam neki tök nyugodtan. S kiküldött az irodájából, hogy küldjem be Briant. Ő össze is szedte minden bátorságát és bement az irodájába. És a nővel szembeni székre leült. Most inkább félt, mint izgult... ezért még a farka sem mert felállni, még a segge is összeszorult Briannek...
7.Rész/matekóra: a problémák nem szűnnek, sőt!
(Ha komi YES, a rész OK... ha komi NO, akkor rész DON'T OK)
Nem is tudtam kinyitni a jobb szememet annyira összeragadt a rágó miatt... gyorsan kivettem a vonalzómat a tolltartómból és azzal próbáltam levakarni valahogyan ezt a sz*rt. Eközben Josh egy kicsit közelebb merészkedett a tollával az előtte ülő lány szoknyájához, így fenéken bökte azt, aki rögtön fel is ugrott a székről. Így Josh megláthatta, hogy mi van a lány szoknyája alatt. Erre a válasz az volt, hogy semmi! A lány nem hordott alsóneműt. De rögtön hátra is fordult Joshoz. És ezt suttogta neki, hogy senki se hallja:
-Léci ne mond el senkinek, hogy nincs rajtam bugyi.
A fiú gondolkozás nélkül ezt a mondatot vágta a lányhoz:
-Csak akkor nem mondom el senkinek, ha kapok egy kis szolgáltatást érte. Tudod semmi sem jár ingyen.
A lány nagyon húzta a szája szélét, majd ezt mondta:
-Mennyit kérsz? Most nincs nálam sok pénz...
-Én nem a pénzre gondoltam...
-Hát akkor mire?
-Egy természetbeni szolgáltatásra.
-Süssek sütit?
-Nem...
-Hát akkor mire gondoltál?
-Sz*pj le!
-Hogy mi van?
-Na drága, melyik szót nem érted? A " sz*pj "-ot vagy a " le "-t?
A lány átgondolta a dolgokat, majd összeszedte magát. S ezt kérdezte:
-Oké... de hogyan? Ha észrevesz minket a tanár akkor mi lesz?
-Nyugi baba, nem fog. Guggolj csak ide elém.
A lány, még a tanárnő nem figyelt, gyorsan felállt a székről, majd Josh hátrább ment a székkel. A lány elé guggolt és kicipzározta a fiú farmerét, majd nekiállt a dolognak. Josh csak lazult, és elégedett képet vágott. Ez az elégedett fej itt a hátsó padokban elég szembetűnő volt. De én voltam mégis az első aki ezt észrevette. Meg is kérdeztem Joshtól halkan:
-Na mi ez az elégedett kép?
Josh nem mondott semmit csak egy másodpercre lefelé nézett. Én ekkor hátrább csúsztam a székemmel és meg láttam mért is érzi magát úgy, ahogy... Majd mutattam Joshnak egy


béke jelet az ujjammal, ami nálunk a "csaj terpeszt"-et jelentette. De Josh egy öklöt mutatott vissza, ami nálunk csak annyit jelentett, hogy "csak kézmunka". Már szinte mindent értettem. S folytattam a rágógumi leszedését a jobb szememről. Öt perc múlva ki is tudtam már nyitni a szememet! Csak egy baj volt... hogy a szemhéjamon még maradt egy kis rágódarab aminek köszönhetően most meg nem tudtam becsukni a jobb szememet, így azzal pislogni se tudtam. Brian pedig még mindig a farkával küzdött... teljes mértékben beleeshetett abba a nőbe. Aki észre is vette, hogy Brian még mindig küszködik, ezért odatipegett hozzá.
-Mi a baj? Segíthetek valamiben?
Kérdezte Briant.
-Nem, nem... itt minden oké!
-Nem úgy néz ki. Mit fogsz ott a gatyádnál?
-Semmit, semmit!
-Mi van ott?
Kíváncsiskodott a nő. És elvette onnan Brian kezét... ott a f*sza volt felágaskodva a gatyán kívül.
-Mit csinálsz te?
Nézett nagy szemekkel a nő Brianre.
-Megtudom magyarázni!
Mondta, s a farka már nem bírta az izgatottságot és kilőtte a spermákat minden felé...

6.Rész/matekóra: a kezdet...
(Ismét: Lesz komi, lesz rész... ha nem, akkor nem:)

Ezt a fellángolást, amit Brian farka produkált a szőke tanárnő is észrevette és fölhajtotta a szemüvegét és Brianra bámult, aki próbálta lenyomni a f*szát. De az nem mozdult.
-Mi a problémád?
Kérdezte a tanárnő. Ő pedig még szóhoz se jutott, csak próbálta a cerkáját eredeti helyzetébe visszaállítani, de az még mindig nem moccant egy centit sem. Az egész osztály szinte már egy kisebb röhögőgörcsben szenvedett, miközben Brian szenvedett. A tanárnő közelebb lépett hozzá, majd feltette majdnem ugyanazt a kérdést...
-Valami baj van ott lent?
Brian még mindig cseszekedett... és egy szót sem tudott kinyögni. A tanárnő ebbe már belefáradt és ezt mondta mindhármunknak:
-Hm... na mindegy, fáradjatok a padotokba!
Mi be is töltöttük a leghátsó három padot. A tanárnő meg visszatipegett a tűsarkújában a táblához és írta a példákat, amit mindenkinek meg kell oldania. De mi még egy hangyányit sem értettünk a matekhoz... számunkra ezek a firkák egyenlők voltak a kínai írással. Én az előttem ülőről próbáltam puskázni, kisebb-nagyobb lebukási esélyekkel. Josh az egészet lesz*rta, ő az előtte ülő lány bugyijára kíváncsibb volt, ami a picike miniszoknya alatt rejtőzött, amit a tollával próbált feljebb hajlítani, hogy végre láthassa amit annyira szeretne. Brian pedig még mindig a farkával küszködött a pad alatt. Pár perc múlva belefáradtam a puskázgatásba és inkább izgalmasabb dolgokkal kezdtem el foglalkozni... elővettem egy szívószálat és egy rágógumi csomagot, amiből kivettem egyet és a szívószál egyik végébe nyomtam, a másik végét a számba vettem, s belefújtam. Az első rágógumi darab az előttem ülő stréber vörös hajában kötött ki, a második egy csaj magassarkújára ment... a harmadikat pedig valamiért nem tudtam kifújni, akármennyire is próbálkoztam. Ekkor a rágógumis felét a szememhez emeltem, hogy jobban megvizsgálhassam a probléma forrását... na ekkor az a b*zi rágó a szemhéjamra ragadt.
5.Rész/Josh visszatérése...
(Csak a szokásos: nincs komi, nincs rész... de ha van, akkor van rész:)
... ekkor még párszor átmentünk az ásáson, hogy hitelesebbnek tűnjön az, hogy itt az ég világon semmi sem történt! Egy percre megállítottam Briant a taposás közben.
-Hé! Adsz egy cigit?
-Nesze!
Nyomta a kezembe az öngyújtóval együtt. És várta mikor égetem meg vele a hüvelyk ujjamat... de miközben nézegette, hogy mielőtt nekiálltam volna, a földből egy kéz elkapta Brian lábát (aki ijedtében behugyozott). Én meg rögtön eldobtam a cigit és a gyújtót, és hátrább mentem. Ő pedig próbálta leszedni a lábáróla kezet.
-B*zdmeg, b*zdmeg! Szedd már le a retkes kezedet te zombi a lábamról!
Dühöngött Brian.
-Basszus... lehet, hogy ez a kertész! Visszajött, hogy tönkretegye az életünket, mert mi tönkretettük az övét!
Mondtam Briannek, aki már tényleg be volt b*romira parázva.
-Ez húz lefelé! Segíts Adam!
Mondta, én pedig megfogtam az alkarját a haveromnak és segítettem kihúzni a lábát a földből. És vajon ki jött ki Brian lábával együtt? Hát Josh! Mi csak meredt szemekkel néztünk rá...
-Te, hogy a f*szba kerültél oda?
Kérdeztem tőle. Ő csak mérgesen nézett ránk és ezt mondta:
-Ti szemetek! Bedobtatok a kertésszel együtt a gödörbe és beástatok!
Összenéztünk Briannel és elkezdtünk röhögni.
-Mi ebben a vicces?
-Hát az, hogy mi nem is tudtuk, hogy téged is bedobtunk!
Mondtam és csak úgy könnyeztem a röhögéstől. Josh csak flegmán nézett és ezt mondta:
-Ha ha ha... marha vicces...
Mi ketten még mindig szakadtunk a röhögéstől. Majd távoztunk a helyszínről... egyenesen be a gimibe, és az osztálytermünkbe. Ott már mindenki várt minket ugyanis késve érkeztünk. Megálltunk az ajtó előtt, majd beléptünk a termünkbe, ahol már folyt a matek óra. Amit egy új tanárnő tartott, akinek hosszú szőke haja, nagy ajkai és rövid szoknyája volt, na és persze tiszta rózsaszínben volt. Csak álltunk az ajtóban, míg az ránk nem nézett, vagyis pontosabban Brianre nézett. Briannek nem kellett sok... a f*sza rögtön fel is állt...
4.Rész/figyelmetlenség az ásásnál :'D
(Lesz elég komi, lesz rész... ha nem, akkor nem xD)
Mikor Brian ezt megkérdezte, egy percre megrémültem és felálltam, majd elejtettem az agyat, amiből a folyadék még jobban elkezdett folyni... Mozdulatlanná váltam. Ekkor Brin még egyszer megkérdezte, de most máshogy, mert látta a rémületet az arcomon (szerintem).
-Mit akartál csinálni azzal az aggyal?
Ezt igazából én se tudtam pontosan... ezért ezt válaszoltam:
-Érezni, fogni...
Ő csak nézett rám, én folytattam.
-Még nem fogtam agyat...
Még mindig nézett, majd kinyögtem az utolsó, nem túl értelmes mondatot:
-Ennyi.
-Jól van...
Mondta Brian, aki rágyújtott egy cigire és pihent tovább lehajtott fejjel. Én pedig
visszatettem az agyat a koponyába. És miközben azt elhelyeztem tökéletesen, mintha semmi sem történt volna, megpillantottam a kertész pénztárcáját. Azt rögtön ki is loptam a zsebéből, és belenéztem... meztelen öreg nők képei voltak benne. Elkezdtem alaposabban nézegetni őket és ekkor vettem észre pár fiatal csaj fotóját, akik az osztályunkba járnak. Rögtön szóltam Briannek... ő pedig már itt is volt mellettem.
-B*szus... ez nem semmi! Lillt és Hannát még nem is láttam így! Tök jó dudáik vannak, holnap lefektetem őket, az biztos!
Mondta tátott szájjal. Én pedig mondtam a magamét:
-Mi van? Azt hiszed ezek lefeküdnének veled?
-Hm... ha megkínálom őket egy kis heroinnal... akkor még le is sz*pnának az száz!
-Tényleg! Ez jó ötlet, akkor utána átpaszolhatnád utána őket nekem is!
-Rendben!
Mondta. És Josh visszatántorgott hozzánk.
-Na mi van Josh?
Kérdeztem tőle.
-Egy lélek sincs kint, biztos elkezdődött már a második óra.
-Uhh, akkor sietnünk kellene, nem lenne jó dolog ha kijönnének ide is keresni minket!
Mondtam, és még egy kicsit mélyítettük Briannel a gödröt. Amíg mi dolgoztunk, addig Josh odalépett a hullához és elkezdte vizsgálgatni a szemével. Látta, hogy eléggé feszül rajta a gatya a tökénél. Furdalta őt a kíváncsiság, hogy nagyobb-e a kertész f*sza, mint az övé? Fölé hajolt és kikapcsolta a saját, majd a hulla övét és lehúzta a sajátja, majd az ő gatyáját, ezután pedig a kertész alsóját (Josh nem viselt alsót ezért nem kellett a sajátját lehúznia). És felfeküdt a kertész fölé, hogy megmérje, hogy kié a nagyobb. Mi ekkor abba hagytuk az ásást és észre sem vettük, hogy Josh a hullán fekszik, ezért egyszerre mind a kettőt bedobtuk a gödörbe és már dobáltuk is rájuk a földet. Már be is voltak ásva rendesen...
3.Rész/első vágyam valóra válik
(Nincs elég komi, nincs új rész... ha van elég komi, van rész:)
Mi csak akkor vettük észre, hogy a kertész meglátott, amikor Brian vállára tette az egyik kezét... a másikat meg rám. Brian ijedtében lenyelte a cigijét, majd mind a hárman futásnak eredtünk volna, de a kertész erősen belemarkolt a vállunkba. Csak Josh volt szabad... aki egy gerebjével fejbe vágta az embert... az rögtön elengedte a vállunkat és a földre zuhant.
-Baszki! Ugye azért nem halt meg?
Aggódott Brian.
-Hááát... nem tudom.
-Mindjárt megnézem én!
Mondtam és leültem a földre, majd levettem a kertész fejéről a sapkát. A feje be volt törve és csak úgy folyott belőle a vér.
-B*zdmeg Josh! Kinyírtad a pasast!
Mondtam neki. Erre előjöttek neki az első könnyei.
-Na ne már! Mit bőgsz itt?
Kérdezte tőle Brian.
-Megöltem egy embert te f*sz!
-Ne veszekedjetek már bakker! Inkább azon járjon az eszetek, hogy mit csináljunk vele!
Szóltam bele a vitába. Josh csak nézett rám és várta, hogy döntsek, de végül Brian döntött...
-Szerintem ássuk el, nem tudunk vele mást csinálni... ugyanis elég egyértelmű lenne, hogy mi öltük meg, ha itt hagynánk a holttestet csak úgy. Ezek a nyomozók még azt is kitudják deríteni, hogy viselek-e alsógatyát, szóval ez lenne a legértelmesebb dolog.
-Oké.
Mondtam és kezünkbe vettünk egy ásót Briannel és nekiálltunk a gödör ásásnak. Csak Josh állt még mindig berezelve, én pedig beszóltam neki.
-Na mi van kislány? Frissen van lakkozva a körmöd, hogy nem tudsz egy sz*ros ásót sem megfogni?
-És ha lebukunk?
Sóhajtottam egyet és ezt mondtam neki:
-Akkor fuss előre és szólj ha jönnek!
-Rendben!
Mondta, és a gimi másik feléhez szaladt. Mi pedig csak ástunk és ástunk Briannel, még egy szép mély gödör nem keletkezett. Ekkor letettük az ásót és pihentünk egy kicsit, ugyanis a nagy munkában úgy izzadtunk, mint az állat... Brian a kerítésnek támaszkodva lehajtott fejjel pihent és a farmer dzsekije ujjával törölgette a homlokát. Én pedig a kertész holtestje mellé ültem ismét, de most a véres fejét nézegettem... ez volt az egyik
legnagyobb élményem! Kihasználtam a helyzetet, hogy az egyik álmom megvalósuljon. Ezért a kezembe vettem két kis erős botot és a törött fejét szétfeszítettem, ami ketté is vált... borzongtam a látványtól, de a kíváncsiság és a vágyaim irányítottak. Megláttam a fehér agyát is, amiből ilyen folyékony akármi szivárgott ki... Nem bírtam ki hogy ne fogjam meg az agyát... rögtön kivettem a koponyájából és elkezdtem nézegetni. Na ekkor Brian felemelte a fejét...
-Mit csinálsz b*zdmeg?!
2.Rész/pár beszólás és már is előbb van szünet!
(Nincs elég komi, nincs új rész... ha van elég komi, van rész:)
-Vagyis szó lesz a maga szottyadt pin*járól is?
Vágott bele az órába Josh, a tanárnő úgy tett mintha meg se hallotta volna és folytatta:
-Ha egy női és egy férfi nemi szerv...
Josh most a tanárnő szavába vágott bele:
-Igen, azt az összeolvadást nevezzük d*gásnak! Jól tudom tanárnő?!

Ekkor már a tanárnőn látszott, hogy ideges, de csak nyelt egyet és folytatta:
-Azt szeretkezésnek nevezzük! És ilyet csak akkor illik csinálni, ha már elég idősek vagytok hozzá és akkor kell óvszert használni is!
-Minek az? Abban kisebbnek látszik a bré!
Ekkor a nő már nem bírta idegileg és ráordított Joshra.
-Ezt most azonnal fejezd be!
-És ha nem? Akkor gumibotot fog d*gni a seggembe vagy mi?
-Na most azonnal hagyd el a termet!
-De mért én hagyjam el? Ja értem! A tanárnő csak féltékeny, ugyanis én több csajt megfektettem, mint maga ahány férfit életében! Hm, maga hány éves is lehet? Talán 56? És én mennyi is vagyok? Hát 16! Nesze neked boszorkány, inkább maszt*rbálj!
És Josh a tanárnőnek dobott egy műf*szt... mi majd nem kiröhögtük a belünket!, ez jobb volt, mint a Jerry Springer Show! És tényleg jobb volt! Ezzel a húzással elérte Josh, hogy a tanárnő kifusson az osztálytermünkből... és ez még semmi! Ugyanis a műf*szt eltette! Így biztosak lehettünk benne, hogy a nőt tényleg nem b*szták meg még rendesen! Mondjuk elég szörnyen is nézett ki, én még faággal sem nyúltam volna hozzá, de szívesen megkínoztam volna egy cellában... úgy, hogy a saját vérét hányta volna fél órán keresztül! Na de most térjünk a lényegre... ennek az órának gyorsan vége lett így kimehettünk az udvar hátuljába cigizni. Ott rendesen elszívtunk három marihuánásat is. Olyan volt, mintha repülnénk, de csak addig amíg a gimi kertésze meg nem talált minket...
1.Rész/a mocskos vágyakkal rendelkező fiú bemutatása
(Nincs komi, nincs rész... ha van komi van rész:)
Heló, a nevem Adam. Most lettem nemrég 16 éves, és már nem a megszokott általános iskolámba járok, hanem a sötét és komor gimnáziumba... ahol csak két nagy haverom van

Brian a füves és Josh a perverz. Most pedig reggel hét óra lehet, és még mindig a tükör előtt bámulom a nagy b*zi fejemet, miközben a fogamat mosom. És mélyebben elgondolkozok azon, hogy milyenek is lehetnek az emberek belső szerveinek a tapintása, élő látványa. Ebbe sokszor beleremegek, mert a kíváncsiság hajt. Egyszer csak fogmosás közben látom, hogy az ínyem vérzik. A fogmosást abbahagyom és a tükörben megtekintem, hogy mért is vérzik? Mutató ujjammal az ínyemhez nyúlok, a fogam mozog... ez elkezd feldühíteni és elkezdem tekergetni, piszkálgatni a fogamat. Egyre jobban vérzik. De folytatom, tíz perc után csak annyit veszek észre, hogy a tükör és a mosdó már tiszta vér. Nagyon izgat az is, hogy milyen íze lehet a vérnek, ezért megnyalom a véres tükröt... egy percre ledermedek és már kezdenék fantáziálni, amikor anyám ordít:
-Kisfiam! Siess, elfogsz késni a gimiből!
Lepattantam ekkor a tükörről és vissza ordítottam:
-Jól van már, megyek!
Gyorsan megengedtem a csapot és lemostam a véres helyeket, a számat pedig ötször kiöblítettem. A gatya már rajtam volt, bementem a szobámba. És ott felvettem a pólómat, majd felvettem a táskámat a hátamra és kimentem a konyhába, ahol már várt az anyám által készített hami szendvics. Az gyorsan bekaptam, a telómat zsebre vágtam. A gördeszkámmal pedig elindultam a gimibe. Miközben az utcán száguldoztam megjelent a két "nagymenő" akik előszeretettel cseszegettek a fekete cuccaim miatt... Most épp a lábukat tették ki, én pedig elbotlottam, a deszkámat pedig elvették. A nagyobbik elővette a f*szát és ráhugyozott. Ekkor dühbe jöttem és felálltam és nekimentem, de ő sokkal nagyobb és izmosabb volt nálam, simán félrelökött, majd a kisebbik lefejelt. Hanyatt vágódtam... ők csak röhögtek és elsétáltak mellettem. Ekkor már késésben voltam, így rögtön feltápászkodtam, majd pár falevéllel letörölgettem a deszkámról a szennyet. Majd felpattantam rá és folytattam száguldozásomat, egészen a gimi kapujáig. Ott megálltam és kézbe vettem, s bementem az ajtón. Ugyan az volt, mint mindig... a pom pom lányok k*rvultak, a normálisabbak siettek az órákra, a focis fiúk smároltak a nagy dudájú csajaikkal... rám meg a szekrényeknél várt Brian és Josh.
-Cső Adam!
Mondják boldogan.
-Cső! Na mi ez a boldogság bomba srácok? Láttátok Hollit a Playboy-ból?
-Hm... az nem lenne rossz! De itt most más a szitu.
-Na mond Brian!
-Apámat a drogdílerek előléptették! Már nem csak mariskával és kokóval, hanem heroinnal is kereskedhet! Na és persze ezeket mind a pincében tárolja nagy tévés dobozokban, úgyhogy tudunk belőle csenni!
-Áhh! Ez király lesz!
Tettem hozzá és megnyaltam a szám sarkát.
-Majd adhatunk belőle a hippi csajoknak is! Heroinos bigét még nem d*gtam!
Mondta ezt Josh, mi ketten meg csak röhögtünk Briannal, mint a fakutyák. Majd elérkezett a becsöngetés ideje, ekkor rohantunk a termünk felé. És egy hajszállal előbb beértünk, mint a biológia tanárnő. És leültünk a hátsó padokba... majd a tanárnő elkezdte az órát.
-Sziasztok kisdiákok! Most a nemi szervekkel fogunk megismerkedni!